FIGYELEM! A világpiaci bizonytalanság miatt a kiírt árak bizonytalanok! Sajnos a helyzet globális szintű, így ráhatásunk nincs. Kérjük, minden esetben kérjen árajánlatot. Köszönjük!

Fa nyílászárók

Igazi klasszikusok a fából készült nyílászárók, hiszen amióta az ember az első ajtót megfaragta, vagy a megnyitott falba elhelyezte az első ablakkeretet, az bizony fából készült. Nagyon sok épületen nem is nagyon lehet másból az ablak vagy az ajtó, mint fából, hiszen például egy gerendaház elképzelhetetlen lenne műanyagablakokkal.

A fa ablakok már bizonyították időtállóságukat, és természetességükkel szemet-lelket gyönyörködtetnek. A fa ablakok rendkívül dekoratívak, emellett az ilyen nyílászárókkal rendelkező házak jobban szellőznek, tehát nem kell olyan gyakran szellőztetni, mint a műanyag ablakokkal ellátott épületeket. Igaz, nagyobb törődést igényelnek, mint műanyag társaik, hiszen ügyelni kell, hogy rendszeresen megkapják a szükséges felületkezelést. Amíg egy elvetemedett műanyag ablakkal már nincs mit tenni, addig a fa ablakokat egy ügyes asztalos könnyedén ki tudja javítani.

Korábban a műanyag ablakok azzal előzték meg fából készült vetélytársaikat, hogy anyaguknál fogva speciálisabb üvegezéssel és szigeteléssel tudták ellátni. Manapság már ugyanez igaz a fa ablakokra is. Miközben nagyon szép, sőt mondjuk ki bátran gyönyörű egy borovi fenyőből vagy vörös fenyőből készült ablak, ugyanolyan paraméterekkel rendelkezhet, mint a műanyagból készült nyílászáró. Ahogy a műanyagra, úgy a fából készült termékeinkre is igaz a magas minőség és a garancia.

LS 68 mm

LS 78 mm

LS 88 mm

LS fa – alu

LS 68 mm

Tok: Háromrétegű tömbösítés, Borovi illetve Vörös fenyőből fűrészfogas hossztoldással vagy toldás mentesen

Szárny: Az ablakban kétszeres tömítés, szilikon alapanyagú gumiprofilból

Üvegezés: kétrétegű 24 mm-es vastagságú hőszigetelő üvegszerkezet

4 Lowe – 16 argon – 4 FLOAT
Ug= 1,1 W/m2 K (üveg hőátbocsájtási tényezője)
Uw= 1,6 W/m2 K (szerkezet hőátbocsájtási tényezője)
Rw= 32 dB (hangszigetelés)
g= 63% (összenergia áteresztés)

Vasalat:
– ROTO NT német biztonsági vasalatrendszer
– HOPPE TOKYO kilincs
– Tok- és szárnyvízvető kiváló német alumíniumból

Árnyékolástechnikai rendszer: zsalu, fatábla, redőny, rovarháló
Termékeink kiegészítő elemei: ablakdeszka, takaróléc
Igény szerint változtatható értékek: hő, hang, biztonság

Tok:
háromrétegű tömbösítés, Borovi illetve Vörös fenyőből fűrészfogas hossztoldással vagy toldásmentesen
az ablakban kétszeres tömítés, szilikon alapanyagú gumiprofilból
háromrétegű 34 mm-es vastagságú hőszigetelő üvegszerkezet

4 Lowe – 11 argon – 4 FLOAT – 11 argon – 4 Lowe
Ug= 0,7 W/m2 K (üveg hőátbocsájtási tényezője)
Uw= 1,1 W/m2 K (szerkezet hőátbocsájtási tényezője)
Rw= 32 dB (hangszigetelés)
g= 49% (összenergia áteresztés)

Vasalat:
– ROTO NT német biztonsági vasalatrendszer
– HOPPE TOKYO kilincs
– Tok- és szárnyvízvető kiváló német alumíniumból

Árnyékolástechnikai rendszer: zsalu, fatábla, redőny, rovarháló
Termékeink kiegészítő elemei: ablakdeszka, takaróléc
Igény szerint változtatható értékek: hő, hang, biztonság

LS 88 mm

Tok:
háromrétegű tömbösítés, Borovi illetve Vörös fenyőből fűrészfogas hossztoldással vagy toldásmentesen
az ablakban kétszeres tömítés, szilikon alapanyagú gumiprofilból
kétrétegű 44 mm-es vastagságú hőszigetelő üvegszerkezet

4 Lowe – 16 argon – 4 FLOAT – 16 argon – 4 Lowe
Ug= 0,6 W/m2 K (üveg hőátbocsájtási tényezője)
Uw= 1,0 W/m2 K (szerkezet hőátbocsájtási tényezője)

LS fa – alu ablakok

Szerkezeti vastagság 68 mm, 78 mm, 88 mm
Minőségi fa alapanyag
Hőszigetelt üvegezés
Maximális kényelem
Időjárásálló, külső alumínium keretszerkezet
Több ponton való záródás
igény szerint akár fa mintázatú ALU profil család
üvegléc nélküli profil, egyedi megjelenés és design

Ug= 0,6 – 1,1 W/m2 K (üveg hőátbocsájtási tényezője)
Uw= 1 – 1,6 W/m2 K (szerkezet hőátbocsájtási tényezője)
Rw= 32 dB (hangszigetelés)
g= 49% – 63% (összenergia áteresztés)

Ablakház
Adatkezelési áttekintés

Az ablakhaz.hu honlapra látogatók adataival kapcsolatos tájékoztatás

(1) Az ablakhaz.hu honlapon tett látogatások során egy vagy több cookie – apró információcsomag, amelyet a szerver küld a böngészőnek, majd a böngésző visszaküld a szervernek minden, a szerver felé irányított kérés alkalmával – kerül küldésre a honlapot meglátogató személy számítógépére, amely(ek) révén annak böngészője egyedileg azonosítható lesz, amennyiben ehhez a honlapot meglátogató személy világos és egyértelmű tájékoztatást követően kifejezett (aktív) hozzájárulását adta a honlap további böngészésére irányuló magatartásával.

(2) A cookie-k kizárólag a felhasználói élmény javítása, a belépési folyamat automatizálása érdekében működnek. A honlapon használt sütik személy szerinti beazonosításra alkalmas információt nem tárolnak, és személyes adatkezelést e körben nem folytatnak.