Ég a gyertya, ég – divatos fényforrásunk

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (+36 70 426-3106)

A gyertya dacol a divattal   

Modern életünk a magas technológiára épül. A high-tech korszakát éljük, de az általa nyújtott kényelemért sokszor súlyos árat fizetünk. Korszakunk azért különleges, mert felismertük annak a veszélyét, hogy a technológia kizsigereli a bolygónkat. Miközben tehát nem akarunk lemondani arról a sok jóról, amit az emberi elme megteremtett, igyekszünk mindezt anélkül megteremteni, hogy a pusztítást ne fokozzuk.

A természetes anyagokhoz való visszafordulás lehet az egyik mentőövünk, a másik pedig az emberi találékonyság. Az elektromosság a jövőben sokkal nagyobb szerephez jut majd, mint a fosszilis energiák. A világítástechnika ennek megfelelően rohamléptekkel fejlődik. Napjainkban a LED-ek uralják ezt a piacot, ám amikor az egyes stílusokról beszélünk, vagy különleges hangulatot akarunk teremteni, akkor egy ősi világítóeszköz kerül elő, a gyertya. 

A gyertya meleg fénye és táncoló lángja nagyon sok kultúrában fontos a mai napig. E nélkül nem alapozható meg a dánok hygge életérzése, nem teremthetnénk illatokkal teli hangulatot, és a mécsesek nélkül még az eltávozottakról sem tudnánk méltóképpen megemlékezni. Úgy tűnik, a gyertya sosem fog kimenni a divatból.    

Ókori praktikák

A gyertyát több ezer éve fedezte fel az emberiség. Már Tutanhamon fáraó sírjában is találtak gyertyatartót, ami jelzi, hogy az állati zsiradék és növényi olaj égési tulajdonságát régen felfedezte az emberiség. 

Az első gyertyákhoz gyékényt használtak, amelynek a szárát óvatosan szelték fel, majd kiszárították. Ez lett a gyertya kanóca, amelyre aztán mártogatással vitték fel a zsiradékot. Ezeket a gyertyácskákat egy nagyon egyszerű tartóban helyezték el, és a fénye nem volt nagyobb egy öngyújtó lángjánál. Már az ókorban továbbfejlesztették a gyertyákat. Elsősorban juh- vagy marhafaggyú volt a bevonat, de a gazdag rómaiak hozzájutottak a méhviasszal készült és drága darabokhoz is. 

A méhviasz nemcsak azért ment ritkaságba, mert sokkal kevesebb volt belőle, de az ilyen gyertyák enyhe és kellemes mézillatot árasztottak, és nem kormoztak. Ezzel szemben a faggyúgyertyáknak erős, olykor kifejezetten kellemetlen szaguk volt, és gyakori használatukkal a lakótérben megjelent a korom is.       

A kínaiak ezen a területen is előrébb tartottak. Alapanyagként ugyanis szívesen használták fel a bálnazsírt, amelynek alig volt szaga és fényesebben világított, mint a faggyúgyertyák. Emellett növényi olajat is alkalmaztak, amelyet aztán rizspapírba hengergettek. A megoldás révén nagyobb fényerőhöz jutottak. 

A kereszténység hatása

A gyertyának szoros kapcsolata van a kereszténységgel. Nagy Konstantin császár, aki felvette a keresztséget, meghagyta, hogy a templomi szertartásokhoz használjanak gyertyákat. Ez a világítóeszköz ettől kezdve Krisztus jelképévé vált, de utalt a szentháromságra is a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. 

A középkori Európa elképzelhetetlen a gyertya nélkül, olyannyira, hogy a gyertyaöntőknek saját céhük volt. A gyertyaöntők házról házra jártak, és az ottani zsiradékokból öntötték ki a családi háztartás világítóeszközeit. Mivel az átlagemberek portáján mindenféle zsiradék gyűlt össze, elképzelhetjük, hogy az abból megalkotott gyertyának milyen szaga és mekkora korma volt. Az egyház persze megengedhette magának, hogy méhviaszból öntött gyertyái legyenek. 

A gyertyatartók és a gyertyák felhasználási mennyisége is jelezte a vagyon mértékét. Az arisztokrata udvarokban még az asztali gyertyatartók is míves remekek voltak, a bálteremben pedig hatalmas csillárokat akasztottak fel, amelyekben gyertyák sokasága ontotta a fényt. Ezek a csillárok nagy edényekben fogták fel a megolvadt viaszt, és szolgák siserehada cserélte a gyertyákat, tisztította a csillárokat. A közembernek egy egyszerű, fogantyúval rendelkező gyertyatartója volt, amellyel éjjel is közlekedhetett, az asztalon pedig legfeljebb egy kétágú kovácsoltvas tartóban lobogott a láng. Óvakodni kellett azoknak, aki esténként olvasni vagy írni akartak a gyertyafénynél, mert könnyen okozhatott tüzet ez a világítóeszköz. Nem egy középkori város égett porrá a gondatlan gyertyázás miatt. 

Az ipari forradalom tüzében     

A gyertyák esztétikáját a 17. században az arzén használata javította. Nem kell mondanom, hogy rövid életű volt ez a próbálkozás a felszabaduló mérges gázok miatt. Az ipari forradalom aztán a gyertyák világában is nagy változást hozott.

A feltalált gyertyaöntő gép már 1830-tól szolgálatba lépett, amellyel óránként 1500-2000 darab gyertyát lehetett készíteni. Ez a gép örökre leszámolt a gyertyaöntő kisiparosokkal. A vegyipar sem tétlenkedett. Sikerült szétválasztani a faggyú két alapvető komponensét, a sztearinsavat és az oleinsavat. A sztearinsavat használták fel a továbbiakban a gyertyakészítésre. A kanócok is megváltoztak: a század közepétől gyapotot használtak, amely fényesebb lánggal égett. Ennek a kanócnak az volt a másik nagy előnye, hogy magától elhamvadt. A korábbi kanócokkal égő gyertyákat még el kellett koppintani. Ma már ezek koppintók muzeális darabok, amelyek a hajdani korokról mesélnek. 

Az 1850-es években Angliában desztillálták először a szénből és az olajos palából azt a parafinviaszt, amelyet a mai napig is használnak. Ez az eljárás sokkal olcsóbbá tette a gyertyákat, mivel hatalmas tömegben lehetett gyártani. Hogy a fényt még jobban felerősítsék, speciális üvegbúrákat készítettek, amelyben a gyertyák égtek. Hasonlatos volt ez a szívünknek olyan kedves petróleumlámpához. Az elektromosság aztán varázsütésre mindent megváltoztatott.  

A gyertya új szerepben

Világításra a múlt század elején még használták ugyan a gyertyát, de a szerepe ezen a téren rohamosan csökkent, különösen a villanyhálózatok, és a világítótestek fejlődésével. A magyar vidék még nagyon sokáig szenvedett az energiahiány miatt. A zsákfalvakba csak a 70-es években ért el az elektromos áram, de a paraszti háztartások sem használtak már gyertyát, hanem petróleumlámpát, valamint az éjjeli mozgáshoz elemlámpát. 

A gyertya és annak fénye egyre inkább díszítőelemmé vált, majd egy érdekes fordulatot követően a lakáskultúrában és a speciális tevékenységeknél találta meg a szerepét. Míg a templomokban és a temetőkben a mécses folyamatosan jelen volt, addig a lakásokból egy időre eltűntek a gyertyák, s csak karácsonykor kerültek elő, nem kevés karácsonyfatüzet okozva. 

Az utóbbi évtizedekben újra divatba jöttek a gyertyák, amelyek természetes hangulatfényükkel bűvölik el az embereket. Bizonyos kultúrákban, így a skandináv országokban, Szlovéniában manapság is nagy szerepük van. Szlovénia Európa legnagyobb gyertyakészítője, komoly exportot teljesít ebből a termékből. Manapság nemcsak a gyertya fénye, hanem annak illata is vonzó. A vegyipar olyan illatanyagokat képes előállítani, amelyek a megtévesztésig hasonlítanak bizonyos gyümölcsök és virágok illatára, de képesek például az almáspite illatának illúzióját is kelteni. Ezek az illatgyertyák a lakás szezonális arculatának átalakulásához kiegészítőként járulnak hozzá. Éppen ebben a hónapban készült cikkünk arról, hogyan kell egy őszi hangulatú lakást megkomponálni, amelyben az őszi illatokért felelős gyertyáknak is fontos szerepük van. 

Bár a mindennapi világításunkat többé nem a gyertyák határozzák meg, de használatuk, átlényegülve, mégsem ment ki a divatból. Itt maradt velünk ez az ókorban feltalált világítóeszköz, amely meleg fényével és illatával teszi kellemesebbé az életünket.