Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (+36 70 426-3106)
Növekvő elvárások dinamizálják az építőipart
Nagy projekt a házépítés. A tervezéstől a kivitelezésig a hagyományos technológiák alapján egy családi házat nagyjából egy év alatt szoktak megépíteni, még akkor is, ha a generálkivitelezőre bízzuk. A növekvő népességgel és annak igényeivel szinte sehol sem tud lépést tartani az építőipar. Ráadásul nemcsak demográfiai nyomás nehezedik erre a területre, hanem a klímabarátság, az újrahasznosítás, a természetes anyagok használatának elvárása is.
A hagyományos építkezés mellett egyre népszerűbbek a házgyári elemekből épített kész- és gyorsházak, a könnyűszerkezetes épületek. Ahogy a technológia fejlődik, úgy jelennek meg új elképzelések arról, hogyan lehetne gyorsan, maximális anyagkihasználás mellett építkezni. Ami tegnap még sci-finek tűnt, ma már napjaink realitásává válik. A legújabb csoda a 3D-technológia, amelynek nagy jövőt jósolnak a szakemberek.
Apró tárgyaktól a lakóházakig
Amikor megjelentek az első cikkek a 3D-nyomtatásról, már akkor is elámulhattunk azon, hogy egy egyszerűbb kulcsot, valamilyen kisebb használati tárgyat milyen szépen le lehet modellezni és elkészíteni. Ezek voltak ennek a technológiának az első produktumai. Ki gondolta volna, hogy egyszer majd így fog felépülni egy egész ház?
A 3D-s építkezés perspektívái az űrbe vezetnek. Megindult a verseny az űrhatalmak között a Hold kolonializálásáért, és a jövő konkvisztádorainak valahol majd lakniuk kell. Nagyon úgy tűnik, hogy nyomtatott házakban fogjuk gyarmatosítani a világűrt. Erre pedig ez első, földi projektek a bizonyítékok, amelyek tökéletesen sikerültek.
Hogyan nyomtathatunk házat?
Átlagember számára szinte elképzelhetetlen, hogyan lehet kinyomtatni egy majdnem teljes házat. Az is kérdés, hogy mikor mondjuk egy épületre azt, hogy 3D-vel nyomtatták?
Azokat az épületeket nevezik ilyennek, amelyeket egy digitális terv alapján egy hatalmas nyomtató automatikusan építi fel. A nyersanyag speciális és többféle lehet. A legtöbb esetben még betont használnak, amelynek a kötése időzített. A nyomtatóba folyékony formában kerül, amely a rétegek felhordásakor gyorsan megköt. A nyomtató robotkarjai simítják az egyes rétegeket egymás fölé, s végeredményben egy futurisztikus kinézetű falazatot adnak, amelyet utólag be lehet vakolni.
Ugyan a nyomtató végzi a munka dandárját, de mindenképpen kell mellé egy mérnök, aki ellenőrzi a folyamatokat és szükség esetén beavatkozik, valamint egy másik emberre is szükség van, aki időről időre feltölti a permetező tartályát. Persze még az építés előtt szükség van a tervezőkre és a programozókra is. Viszont kőművesre egyáltalán nem. Valamikor, a talán nem is olyan távoli jövőben ez a szakma is kihaló félbe kerülhet.
A nyomtató pontosan kiméri a nyílászárók, a speciális tartóelemek, a közműkivezetések helyét is, így ezeket a munkálatokat az épület nyomtatását követően azonnal el lehet végezni. Ebből azonban kiderül, hogy nem mindent tud a robot még megcsinálni. A tetőt be kell fedni, a nyílászárókat fel kell rakni, a csövezést ki kell alakítani, és – aki igényli – a festést, vakolást is emberekkel lehet elvégeztetni.
A nyomtatás lépései
A ház építésének nyomtatott folyamata a következőképpen néz ki. Tervezéssel, majd programozással kezdődik a projekt, amelybe természetesen bevonják a megrendelőt. A háznak bármilyen formája és mérete lehet. Készülhet akár többemeletes ház is. Az egyes cégek különféle anyagokkal dolgoznak. A speciális beton mellett felhasználhatnak különleges polimereket, újrahasznosított műanyagokat is. Az újrahasznosítás, mint látható, máris képbe kerül, amikor a nyomtatott házról beszélünk. A beton pedig természetes anyagokból van.
Amikor a tervek elkészültek, beprogramozzák azt egy önjáró nyomtatóba. A nyomtató egy lánctalpakra szerelt készülék, amelyet konténerben visznek ki az építési területre. Az önjáró nyomtatót távvezérléssel irányítják az építési pontra, miközben kihúzza magával a betonsílót és pumpát. A gépnek stabilan kell állnia, ezért robotlábakkal rögzíti és vízszintezi magát. Amikor a pozíció tökéletes, el lehet kezdeni a munkát, amelyet robotkarokra rögzített permetezők végeznek el.
A geopolimerből nyomtatott házak nyomószilárdsága kétszerese a hagyományos födémbeton szilárdságának, és a húzószilárdsága is jóval nagyobb. Különleges tulajdonsága, hogy 1000 Celsius fokos égés mellett 120 percen át képes ellenállni a hőnek, azaz hatványozottan kisebb a tűzveszély.
A 3D-s építkezés előnyei
Az valószínűleg senkit sem ér meglepetésként, hogy egy ilyen házat hihetetlen rövid idő alatt lehet megépíteni, hiszen a gépnek nincs szüksége pihenőre, a nap 24 órájában képes üzemelni. Hibázni sem tud, hiszen milliméter pontosággal rakja egymásra a rétegeket a terv mentén. És még söröznie sem kell.
A technológia rengeteg emberi munkát tesz feleslegessé. Azt gondolhatnánk, hogy ez bizony komoly veszélyt jelent a munkaerőre nézve, de az a helyzet, hogy világszerte óriási a hiány a jó építőmunkásokból. Magyarországon már most is szinte nyomozni kell a jó mesteremberek után, és sokáig kell várni rá, míg befejezi a korábbi munkákat.
A 3D-s építkezés során 90 százalékkal kevesebb káros anyag kerül a levegőbe, mint a hagyományos építkezéseknél. A végső szerkezet kiválóan hőszigetelt, tűzálló és nagyon erős lesz. Az innováció láthatóan abba az irányba halad, hogy a nyomtató anyaga minél tartósabb, erősebb, ugyanakkor természetesebb legyen. Ez az oka annak, hogy a gyors és kevés emberi munkát igénylő 3D-s építkezés még nem tud annyira olcsó lenni, hogy gombamódra szaporodjon el, de biztosak lehetünk benne, hogy idővel minden egyéb háztechnológiai megoldást le fog nyomni árban is. Ez jelenti a reményt a jövő generációi számára, hiszen ma még szinte lehetetlen komoly tőke nélkül bármilyen önálló lakáshoz, pláne házhoz jutni.
Megvalósult projektek
Ahogy az már lenni szokott, Amerikában és Nyugat-Európában készültek el az első nyomtatott házak, sőt lakóparkok.
A Project Milestone keretében 2017-ben kezdődött meg egy szép, erdős, parkos területen az első nyomtatott lakópark építése. Az így létrejött épületek kényelmesek, fenntarthatóak és energiatakarékosak lesznek. A projektben öt házat építenek fel, és felépítésük sorrendjében a lakások egyre bonyolultabbá válnak. Az ötödik ház pedig a tervek szerint már kétszintes lesz, és a helyszínen épül fel. Az első, már megépült eindhoveni ház 94 négyzetméteres és két hálószobát, egy konyha-étkezőt, valamint egy nappalit és persze egy fürdőszobát tartalmaz.
Az amerikai Georgetownban épül a Wolf Ranch, amely már 100 házból áll. Ezek nagysága 150-200 négyzetméter közötti, három-négyszobás lakások lesznek. Az épületek a hagyományos texasi stílusjegyeket fogják magukon hordani, és az amerikai ingatlanárakon nem lesznek dermesztően drágák.
A BioHome3D ugyancsak Amerikában rajtolt projekt, amelynek az a különlegessége, hogy a házak teljes egészében bioalapú anyagokból készültek el. A házak fából, 3D-ben nyomtatott fapadlóval burkoltak. A faelemeket nagyon erős bio-gyantával rögzítették. Amellett, hogy környezetbarát és újrahasznosított minden, csak a szükséges élettérre törekszik, ezért a házak 56 négyzetméteresek. Formájuk kicsit a hobbit lakokra emlékeztet.
Nem nehéz megjósolni, hogy nagy jövő elé néz az épületek megalkotásában a 3D technológia. Ez azért örömteli, mert konstatálhatjuk, hogy az iparág jó irányba halad, amelynek a végeredménye a szép, gyorsan megépített és klímabarát otthon lehet.