Fürdőkultúra – hogyan változott az évszázadok során?

Olvasási idő: 5 percReading Time: 5 minutes

Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (+36 70 426-3106)

A fürdőszoba a modern kor találmánya

Amikor hazaérünk a munkából, természetes dolognak számít, hogy megmossuk a kezünket, és lefekvés előtt veszünk egy fürdőt. A fürdőszoba ma már minden lakásban alapvető helyiség. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre több szolgáltatást és élményt tud nyújtani egy gazdagon berendezett fürdőszoba. A vagyonosabbak pedig minden évben várják a legújabb fürdőszoba trendeket, és amelyik megtetszik, azt megvalósítják az otthonukban. 

Ami ma természetesnek számít, az még egy évszázaddal ezelőtt valóságos utópiának tűnt, és az emberiség történetében volt néhány évszázad, amikor a fürdés, mint a tisztálkodás természetes formája egyáltalán nem volt divatban. A ma ismert fürdőszobák elődei valamikor a 19. század végén jelentek meg. Ennek fényében igazán izgalmas utazást jelent elmerülni a fürdőkultúra történetében.   

Fürdőkultúra az ókorban

Valószínűleg az ősemberek is tisztálkodhattak valahogy, ha másképp nem, akkor, amikor átmentek egy sekély gázlón vagy patakon. Történelmileg hiteles tudásunk van róla, hogy Indiában már időszámításunk előtt 3300 évvel egy palota kényelmét növelendően bevezették az Indus vizét, amelyet csőrendszerrel juttattak a helyiségekbe. Az akkori Indus vize erre még bőven alkalmas volt. Az ókori népek zöménél a fürdés egyfajta rituális tevékenyég volt amellett, hogy a fürdőző közben tisztálkodott is.

Az első kádról Kréta szigetéről van forrásunk. Az írásos anyag egy másfél méter magas lábakon álló fürdőedényről, egyfajta dézsáról számol be. A görögök is kedvelték a fürdőzést. A nagy filozófus, Platón, valamint a kor híres orvosa, Hippokratész is értekezett a fürdővíz jótékony hatásairól. A mosakodás folyó vízzel, a fürdőzés sok esetben gyógyvízben történt. 

A római birodalom a fürdőkultúra területén is nagyot alkotott. A tepidáriumok minden városban megtalálhatóak voltak, de a gazdagok villáiban saját fedett medencéket is építettek. Ehhez persze szükség volt arra a korszerű vízvezetékrendszerre, amelyeknek egyes elemeit ma is láthatjuk még Róma környékén. A fürdők nemcsak a tisztálkodás, hanem a közösségi élet színterei voltak egyben, és jó néhány ezek közül bordélyként is üzemelt. Erre példát a Pompeit meglátogatók több helyen is láthatnak. Érdemes megemlíteni, hogy a falakon ma is látható a sanus per aquam felirat, amely víz általi egészséget jelent. Ennek rövidítése a SPA, amely ma is a fürdőket jelöli. 

Középkori furcsaságok

Elterjedt nézet, hogy a középkorban az emberek nem fürödtek. Ez azonban csak két-három évszázadra vonatkozóan állja meg a helyét. A római korral a fürdők iránti rokonszenv nem szűnt meg. Nagy Károly például előszeretettel szervezte a nagyobb mulatságokat egy fürdőmedence köré. Kevesen tudják azt is, hogy az Európára zúduló vikingek heti rendszerességgel fürödtek. 

A középkor során Európa nagyvárosaiban, így Londonban és Párizsban is több nyilvános fürdő állt rendelkezésre, de még egyes fogadókban és a kolostorokban is elérhető volt ez a szolgáltatás. A forró fürdővizet hatalmas fadézsákba öntötték, és a dézsa aljára tettek egy vastagabb vásznat, hogy a fürdőzőnek ne menjen szálka az alfelébe. A fürdővízre persze sokáig kellett várni, mert annak felfűtéséhez rengeteg fát kellett eltüzelni. Ennek megfelelően nem ez volt a kor legolcsóbb szolgáltatása. 

Az egyház azonban sokszor támadta meg ezeket a közfürdőket, mert a koedukált fajtákban nemcsak a meleg víznek hódoltak az ott lévők. A gazdagoknak persze saját dézsájuk volt a palotáikban, amelyben először mindig a ház ura merítkezett meg. A sort a család férfi tagjai követték, és a nőknek már egy meglehetősen piszkos víz jutott. Legvégül a csecsemőket fürösztötték meg a vízben, ami nyilván nem tett jót az egyébként is igen magas gyermekhalandóság leküzdésének. 

Fürdőkultúra a reneszánsz és felvilágosodás idején

Furcsa ellentmondásnak tűnhet, hogy a reneszánsz korszakban szoktak le az emberek a fürdésről, pedig van rá magyarázat. Ekkoriban fordult a társadalom az ókori auktorok felé, és az orvosi értekezésekből azt hámozták ki, hogy a vízben lévő mérgező miazmák a bőrön keresztül hatolnak be a szervezetbe, ergo: a fürdés káros az egészségre. Ennek nyomán eltűntek a városi fürdők, és még az arisztokraták sem mosdottak meg hónapszámra. A tisztaság záloga a mosott vászonalsó lett, s ebből a gazdagok minden nap újat váltottak. Hiába volt tiszta a ruha, ha az alatta lévő ember nem tisztálkodott. A XV-XVII. században az emberek büdösek voltak. Az arisztokrácia ezt parfümökkel próbálta elfedni, nagyjából sikertelenül. A higiénia mélypontját jelentette, hogy XIV. Lajos hatalmas kastélyában még illemhelyeket sem építettek, így az ott élők egy-egy távoli szobában végezték el a dolgukat. 

A felvilágosodás a fürdés területén hozta el a szép időket. A XVIII. század végén a kor embere már nem tekintette a vizet károsnak, annál inkább az emberi testszagot. A gyógyfürdők nagyon népszerűek lettek, és ekkor születtek meg az első fürdővárosok. Bath, amely az ókori rómaiak által is kedvelt volt, újra népszerű lett. Ezekben a fürdővárosokban jelentős társadalmi élet folyt. A fürdés mellett bálokat, rendezvényeket szerveztek. Ettől persze még az otthonokban még mindig csak a dézsa állt rendelkezésre. 

Ipari és fürdőszoba forradalom

Az ipari forradalom vívmányai a fürdés területére is hatottak. Ahhoz, hogy az egyes háztartásokban valamikor majd fürdővíz legyen, előbb ki kellett alakítani a csatornahálózatot. A nagyvárosokban ezek a hálózatok óriási pénzeket emésztettek fel, ezért lassú volt e téren a fejlődés. A XIX. század végén, a XX. század elején még mindig a dézsa és a lavór volt a fürdés színtere, csak egy-két gazdagabb házban állítottak fel durva kialakítású acélkádakat. 

Készültek érdekes szerkezetek is ekkoriban, mint William Feetham ötvösmester zuhanykabinja, amelynek a felső tartályából lehetett egy lánc segítségével a vizet ereszteni, amely egy alsó kádszerű tartályban gyűlt össze. Innen egy pumpa segítségével került a víz vissza a fenti tartályba. A rendszer zárt volt, így egy idő után csak piszkos vízben lehetett fürdeni. 

A csatornázás idővel lehetővé tette nemcsak a nagy fürdők nyitását, de a fürdőszobák megjelenését is. Az első fürdőszobákat még a Viktória korban építették meg a Claridge’s Hotel számára.

Fürdőkultúra hazánkban    

Magyarország bővelkedik vizekben. Nagyon sok gyógyvíz tör elő a földből, köszönhetően sajátos geológiai helyzetének. Ezt a körülményt már a rómaiak is kihasználták és a honfoglalást követően a magyarok is ismerték a gyógyvizek egészségre gyakorolt hatását. Ám a korszellem nálunk is gyökeret vert, és Bethlen Miklós erdélyi kancellár önéletírásában már azzal dicsekedett, hogy a lábát évente egyszer mosta csak meg, és a többi testrészére sem fordított nagyobb gondot. 

A török hódoltság sok tekintetben hozott romlást az ország számára, ám a török fürdőkultúra máig ható nyomokat hagyott. A törökök gőzfürdőkbe jártak, és hazánk területén igen sok úgynevezett hamamot építettek.  Ahol csak lehetőség volt a víz viszonylag könnyű vezetésére, ott akár több ilyen fürdőt is építettek. A budai területen rakásra álltak a hamamok. 

A törökök ugyan kiűzettek, de a fürdőzés szokása velünk maradt, és a XIX-XX. század során egyre több közfürdő épült, s ezek mellé elegáns szállodákat építettek fel. Mindazonáltal a XIX. század végi bérlakásoknak még nem voltak fürdőszobáik. Ahol fürdőhelyiséget is kialakítottak, vagy egy, a Kohler gyár által gyártott öntöttvaskád állt, vagy mosdószekrényt használtak. A XIX. század végén viszont már nem lehetett olyan lakás építeni, amelyben nem volt fürdőszoba. Vidéken azonban még sokáig nem volt ilyen megkötés. 

A fürdés lassan napi rendszerességé kezdett válni, bár a XX. század első évtizedeiben még nem volt kellemes a tömegközlekedési eszközökön utazni a kellemetlen test- és lábszag miatt. Ma már a főváros legrégebben épült házaiban is kialakítottak a lakosok valamilyen vizesblokkot, mert a napi tisztálkodás életünk szerves részévé vált, amely egészségünk védelmét is biztosítja.