Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (+36 70 426-3106)
Folytonos változásban
Minden év elején sorra vesszük a meghatározó lakberendezési trendeket. Általában az év színei, a nappali, a konyha, a fürdőszoba kap nagyobb fókuszt, ám ezúttal betekintünk a gyerekszobákba. Úgy tűnik, hogy a divat ebben a helyiségben nagyjából két esztendőt ölel fel, bár még okozhat meglepetéseket a november végi EXPO, amely éppen a baba- illetve gyerekszobákra fókuszál.
A gyerekszoba a tekintetben speciális, hogy a kis lakója hónapról hónapra növekszik benne, és sokkal gyorsabban és viharosabban változik az ízlése is. Ez a tény egyfajta keretet is szab a gyerekszobának, amelyben meg kell találni a hosszú távra megfelelő berendezéseket, ugyanakkor rugalmasnak is kell lenni, mert szinte biztos, hogy évről évre változtatni kell valamit ahhoz, hogy a csemete jól érezze magát kis birodalmában. A lakberendezőknek, dizájnereknek és bútorgyártóknak erre a kettősségre kell felkészülniük, amikor a kiállításra készülnek, mivel a gyerekszoba egy folyton változásban lévő terület.
Fő trend a természetes és az újrahasznosítható
A gyerekszobához kapcsolódó irányzatok a lakberendezés nagy vonulatát követik szemléletben és anyagválasztásban. A természetes anyagok használata, az újrahasznosítás a takarékosság jegyében elérte gyerekeink birodalmát is. Ahogyan a lakás többi helyiségében, itt is követendővé vált a tömörfa bútorok, a bambuszból készült szőnyegek, az ökopamutból gyártott ágyneműk stb. használata. Ugyancsak trendinek mondhatók a rattan bútorok is.
A lényeg, hogy tudatosan kerüljük a műanyagok halmozását, s ahol csak lehet, váltsuk ki azt a természetből vett alapanyagokkal. Gondoljunk csak a különböző tárolókra, amelyekből az iskolába járó gyerekeknek többre is szükségük lesz. Ezeket ma már megkaphatjuk újrahasznosított papírból vagy éppen tengeri fűből. Amikor ezek a dobozok elhasználódnak, akkor a természetben fognak lebomlani. Ezek igénybevételével csökkentjük az ökológiai lábnyomunkat.
Azzal is sokat tehetünk a klímavédelemért, ha a régi bútorokat újítjuk fel, és azt a gyerekek számára szerethetővé tesszük egy élénk színű festéssel vagy játékos fogantyúk felszerelésével.
Színek, minták, rajzok kavalkádja
Korábban nagyon divatosak voltak a semleges színek, s ezek játszották a főszerepet a gyerekszobákban is. Ezek a színek – mint például a fehér vagy szürke – nem igazán illeszkednek a gyerekek pszichéjéhez, hiszen ők az élénk színeket kedvelik. Most eljött ezeknek a színeknek az ideje. A gyerekszoba tobzódhat a zöldben, a sárgában, a kékben és persze megfelelő arányban a vörösben is. A trendi árnyalatok közé a nyugtatóak kerültek be: ilyen a fő trendbe tartozó olivazöld, de a gyerekszobában jó helye van a sötétebb narancs, a levendula, a púder rózsaszín és a világoszöld árnyalatoknak is.
Ezektől a színektől némiképpen pasztellessé válik a gyerekszoba, amiket aztán kiegészíthetjük merész mintákkal, virágos formákkal. Mindehhez jön még az a vonulat, amely megengedi, hogy a falak különböző árnyalatot és mintát kapjanak. De még ennél is tovább lépett a szakma, és kifejezetten tanácsolja, hogy gyermekeink saját alkotásai kerüljenek fel a falakra dekoráció gyanánt. Ehhez megfelelő lehet egy parafa- vagy mágnestábla, ahová anélkül lehet feltenni a képeket, hogy a fal megsérülne. Egy-egy falszakaszon tehát a minták helyet egyedi poszter vagy montázs helyezhető el. Ezektől a megoldásoktól sajátos és mozgalmas lesz a gyerekszoba.
A gyerekszoba bútorai
A bútoroknál említett természetes anyagok használata csak az alapokat jelenti. A többi helyiséghez hasonlóan a gyerekszobában is a hajlított bútorok fogják játszani a főszerepet. A dinamikus szín- és mintavilággal együtt így alkothat ez a helyiség egy kerek egészet a szó legnemesebb formájában. Az íves formákat a gyerekek sokkal jobban kedvelik, mint a szigorú éleket, és éppen az az egyik nagy előnyük, hogy sokkal kisebb balesetveszélyt hordoznak áramvonalas mivoltuk miatt. Az ívek egyébként nemcsak a bútorokon, hanem a falakon is megjelenhetnek. Lehet például boltíves a szoba bejárata, vagy az ablakok is kaphatnak festett boltívet.
Mivel a gyerekszobák rendszerint nem szoktak különösebben nagyok lenni, viszont a csemete egyre csak növekedik, ezért nem meglepő, hogy a moduláris szerkezetű, kombinálható bútorok felé fordult a figyelem. Ez már tartós trendnek mondható, hiszen a vásárlók nagyon kedvelik az ilyen bútorokat. Ugyancsak népszerűek az emeletes ágyak, melyek aljában egy mini dolgozószoba és egy gardrób is elfér. Az emeletes ágyak családjának talán azok a legkedveltebb darabjai, amiken több kisebb-nagyobb zseb található. A zsebek tároló funkciót töltenek be. Kedveltek azok az ágyak is, amelyeknek a tárolója az ágy alatt helyezkedik el. Ezeket az ágyakat már nem kell létrával megmászni, és nincs szükség védőkorlátra sem a fekvőhelyen. A tárolást a könnyen kihúzható, mély fiókok biztosítják. A nagyobb gyerekek már jobban szeretik ezt a fajta megoldást.
A játékosság és a nagyobb térkihasználás miatt nagyon divatba jöttek a függőszékek és hinták, amelyeket a mennyezetre lehet felszerelni. Ezek a függő bútorok nagyon helytakarékosak, és a teret is meg lehet osztani velük abban az esetben, ha a gyerekszobát többen lakják. Azokban a gyerekszobákban, ahol több csemete éli a mindennapjait, ki kell alakítani mindegyikük számára egy kis önálló teret, amelyhez kreatív megoldásokban érdemes gondolkodni. A függő bútorok mellett szekrények, polcok, növényfal vagy éppen japán tolóajtó is szóba jöhet mérettől függően, amelyek megvalósítják az elszeparálódás lehetőségét.
Textíliák és dekorációk
A textíliáknál is alapszabály, hogy azok legyenek természetes anyagból. Az sem baj, ha ezeknek a textúrája erőteljesebb. Most a karakteres minták ideje jött el, és ez a gyerekszobákra is igaz. A rojtok, pompomok vidám hangulatot árasztanak és a kisebbek imádják ezeket.
A gyerekek gyakran félnek a sötétben. Végre a dizájnereknek is eszükbe jutott ez, és igyekeznek kezelni a problémát olyan különleges, falra ragasztható dekorációkkal, amelyek halványan világítanak a sötétben. A csillagok, virágok és különféle állatok figurái nyújtanak annyi fényt, hogy ne kelljen egy kis lámpát égetni egész éjjel a gyerkőc mellett, ráadásul sokkal kellemesebb látványt nyújtanak, mint a csupasz fal.
A természet színeit követhetik a különféle poszterek a falakon, amelyek állatokat vagy szép tájakat ábrázolnak. Az állati motívumok most igazán divatosak a kiegészítőkön az agyneműn és a takarón is. A legnépszerűbbek a zebracsíkosak, a tigriscsíkosak, a zsiráfkockások, de nagyon belepasszolhat a színes környezetbe a papagáj tollainak rajzolata és tarka színei is. A nagyobb gyerekek számára egy olvasósarok kialakítása is jól jöhet, bízva benne, hogy megszereti az olvasást és a könyveket. A könyvek színes borítói és gerince is lehet egyfajta dekoráció, amelyeket színes, látványos polcokon helyezhetünk el.
Mint a fentiekből kiderül, az élénk színű, a mozgalmas és kalandra csábító, a minden ízében egyedi és megkapó gyerekszoba vált meghatározóvá napjainkban, amelyben a természetes anyagok és az innovatív, ötletes megoldások válnak hangsúlyossá. Éljünk a lehetőségekkel!